HÍREK, ESEMÉNYEK
Hamvazószerdai Mise - 2019.március 6. szerda, Kazincbarcika
Hamvazószerdán (március 6-án) iskolánk is szentmisén vett részt a Szent Család templomban. A mise keretében hamvazkódtunk, majd P. Andrásfaly János atya a bőjti lemondások fontosságáról beszélt.
Kézműves Kupa Miskolc - 2019.március 3. vasárnap, Miskolc
2013.03.03,-án a fodrászok 5 fővel vettek rész a a Kézműves Kupán, vasárnap. A BOKIK által szervezett Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műkörömdíszítő és -építő Bajnokság, Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékversenyen, ahol 250 nevező mérte össze szaktudását, hogy elnyerjék szakmájuk elismerését.
Lelkinapokra jöttek a Miskolci Jezsuita Gimnáziumból - 2019.március 2. szombat, Kazincbarcika
2019.03.2-án és 3-án idén is 10 fiatal jött a Miskolci Jezsuita Gimnáziumból lelki napokra. A kazincbarcikai Don Bosco Iskola Kollégiumában szálltak meg, megismerkedtek az Iskolával, oratóriummal, Don Bosco csarnokkal, a Völgy Park játékaival és a Szent Család templommal is. Reméljük, hogy jól érezték magukat, lélekben gazdagodtak, és a későbbi években is jönni fognak.
Megyei Fekvenyomó Diákolimpia Elődöntő - 2019.március 2. szombat, Kazincbarcika
Március másodikán Kazincbarcikán a Deák Ferenc Szakképző Iskolában megrendezésre került Diákolimpián iskolánk tanulói is részt vettek. A környező megyékből 300 versenyző mérkőzött meg egymással, ahol az országos döntőbe való bekerülésért küzdöttek az iskolák tanulói.
Jó reggelt!-„Naponta egy csöppet jobbá!” - 2019.február 28. csütörtök, Kazincbarcika
Andrásfalvy János atya a 2019. évi strennát (A szentség téged is vár) adaptálva iskolánkhoz „Naponta egy csöppet jobbá!” címmel vezette fel iskolánk tanulónak a Jó reggelt rendezvényen.
Pénz7 tanórák - 2019.február 28. csütörtök, Kazincbarcika
Az idén ismét csatlakoztunk a Pénz7 programsorozatához, melynek célja a tanulók pénzügyi tudatosságának erősítése. A 2018/2019 évi témahét pénzügyi témája "okosan a befektetésekről" volt, a vállalkozói tanóra pedig a vállalkozói ötlet és annak megvalósíthatóságát járta körül.
Szakmai kirándulás a Kazincbarcikai Kenyérgyárba - 2019.február 25. hétfő, Kazincbarcika
Iskolánk kilencedikes, eladó szakmát tanuló diákjai,szakmai kirándulást tettek a Kazincbarcikai Kenyérgyárba. Az üzem vezetője bemutatta a gyárat.
2019.02.23.-án a fodrászok egy csoportja Budapesten a Stefánia Palotában a STELLA TREND 2019 NEMZETKÖZI SZÉPSÉGIPARI KIÁLLÍTÁS-VÁSÁR Fodrász-kozmetikai bemutató-workshop-on vett részt.
K&H Vigyázz, kész, pénz Pénzügyi vetélkedő - 2019.február 22. péntek, Kazincbarcika
A 2018/2019 tanévben megrendezésre került K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőre intézményünk is nevezett, így részesei lehettünk a versenyben részt vevő 2040 csapatnak és közel 8300 versenyző diákkal együtt iskolánk három csapata is megmérette magát a verseny első online fordulóján.
Ünnepi rajz- és esszépályázat - 2019.február 20. szerda, Kazincbarcika
„A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből eredően az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – a Kárpátmedencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák, és egyetemista számára pályázatot hirdet.”

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64