HÍREK, ESEMÉNYEK
Pedagógusnapi dicséret - 2014.május 29. csütörtök, Kazincbarcika, Egressy Béni Művelődési Központ
Fenyvesi Róbert tanár úr 2014. május 29-én az Egressy Béni Művelődési Központban megrendezett városi pedagógusnapon, polgármesteri dicséretet vehetett át. Derűs, lendületet sugárzó személyiségével, lelkes hozzáállásával, nélkülözhetetlen színfoltja a nevelőtestületnek.
Roma Szakkollégium előadás TÁMOP 3.3.10. - 2014.május 29. csütörtök, Kazincbarcika
“Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés amit a következő pillanatban tehetünk.”
„ZZ-Tour” Zemlényi Zoltán előadása - 2014.május 28. szerda, Kazincbarcika, Egressy Béni Művelődési Központ
2014. május 28-án több osztályból érkeztek tanulók az Egressy Béni Városi Könyvtár olvasótermébe Zemlényi Zoltán negyedik könyvének megjelenése apropójából.
Testvériskolai kirándulás Budapesten - 2014.május 27. kedd, Budapest
Többen már ismerősként üdvözölték egymást, amikor megérkeztünk a vonatos utazás után a Keleti pályaudvarra, ahol az Irinyis diákok vártak bennünket.
Családi nap TÁMOP 3.3.8. - 2014.május 23. péntek, Kazincbarcika
2014. máj. 23-án a TÁMOP 3.3.8.B-12. pályázat keretében iskolánkban Családi Nap megrendezésére került sor. Rengeteg különféle, izgalmas program várta a diákokat és szüleiket, hozzátartozóikat.
Interaktív előadások TÁMOP 3.3.9. - 2014.május 23. péntek, Kazincbarcika
TÁMOP 3.3.9.D-12 pályázat lehetőséget teremtett, hogy együttműködő partnereink a diákokkal különböző témákban párbeszédet alakítsanak ki.
Körmenet Segítő Szűz Mária tiszteletére - 2014.május 23. péntek, Kazincbarcika
Az immár hagyományosan minden évben, Segítő Szűz Mária tiszteletére megrendezett körmeneten a város szalézi iskoláinak dolgozói, diákjai is részt vettek. A zarándoklat az egykori kezdetektől, a herbolyai, régi iskolaépülettől indult, és a Szent Család templomban, a szaléziak lelki központjában egy szentmisével zárult. A zarándoklat alatt imádsággal, énekkel róttuk le tiszteletünket a Szűzanya előtt.
Kirándulás Sárospatak TÁMOP 3.3.9. - 2014.május 20. kedd, Sárospatak, Sátoraljaújhely
Kirándulás – 2014. május 20. – TÁMOP 3.3.9. 2014. május 20-án két helyen is látogatást tettünk a TÁMOP 3.3.9-es pályázatnak köszönhetően a diákokkal. Elsőként Sárospatakra utaztunk, ahol a város legjelentősebb műemlékét, az ötszáz forintos hátoldalán is szereplő Sárospataki várat kerestük fel.
Testvériskolai kirándulás Aggteleken - 2014.május 12. hétfő, Aggtelek, Színpetri
A testvériskolai kapcsolat kialakítását, és mélyítését szolgáló pályázat keretén belül harmadik alkalommal kirándult iskolai csoportunk./ 27 diák és 3 pedagógus/ Május 12-én és 13-án az Aggteleki Nemzeti Park csodálatos világa kínált látni és tennivalókat diákjainknak.
Múzeumpedagógia TÁMOP 3.3.8. - 2014.május 8. csütörtök, Miskolc
A 3.3.8-as pályázat két alkalommal is biztosította, hogy meglátogassuk a diákokkal (elsőként a szakiskolásokkal valamint a szakmásokkal, másodjára a szakközépiskolásokkal) a Pannon-tenger Múzeum kiállítást, a miskolci Herman Ottó Múzeum földtörténeti és természetrajzi kiállítóhelyét.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64