HÍREK, ESEMÉNYEK
Jó reggelt! - 2016.március 3. csütörtök, Kazincbarcika
Életünket jelenleg a Nagyböjt szellemisége hatja át. Nagyon sok bűnt követünk el emberként. Fontos ezekkel szembenézni és változni, változtatni.
Munkavédelmi vetélkedő - 2016.március 3. csütörtök, Kazincbarcika
2016.03.03-án a 6-7.órában munkavédelmi vetélkedőn vett részt 6 kilencedik osztályos csapat 3-3 fővel csapatonként. A verseny elődöntője egy 13+1-es Munkavédelmi Totó kitöltéséből állt. A totót helyesen kitöltő első öt csapat vett részt ezt követően a döntő fordulóban, ami egy interaktív munkavédelmi társasjáték volt.
Osztályközösség építő program - 2016.március 3. csütörtök, Kazincbarcika
Teljes létszámmal sikerült ezt a programot is megvalósítanunk, mindannyian jól szórakoztunk billiárdozás és csocsózás közben. Az eszközök jó állapotban vannak és ezért élmény volt a játék.
Országos Rézverseny - 2016.március 2. szerda, Kazincbarcika
Iskolánk tízedikes és tizenegyedikes Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő osztályai idén is részt vettek a 2016.03.02-08 között megrendezett Országos Rézversenyen. A versenyben résztvevőknek egy 20 kérdésből álló általános kérdéssort és egy 35 kérdést tartalmazó szerelési kérdéssort kellett kitölteniük.
Szalézi konferencia - 2016.március 2. szerda, Kazincbarcika
A havonta megtartott Szalézi konferenciák a 2015/16 tanévben új színt kaptak. Andrásfalvy János atya javaslatára Dr. P. Lukács István SDB „A fiúk apostola” című kiadvány fejezeteit kellett a nevelőtestületnek a konferenciák alkalmával fejezetenként feldolgoznia.
Kihelyezett szülői értekezlet - 2016.március 1. kedd, Sajókaza
Március hónapban a Don Bosco Iskola tanárai a Sajókazára látogattak el, hogy ott szülői értekezletet tartsanak. A helyi általános iskolában fogadták a Don Bosco-s diákok szüleit, hogy személyesen meg tudják velük beszélni a gyerekekkel kapcsolatos dolgokat.
Pénz7 - 2016.február 22. hétfő, Kazincbarcika
A kazincbarcikai K&H Bank munkatársai tettek látogatást iskolánkban azért, hogy gyakorlati jellegű jó tanácsokkal lássák el a diákokat egy tanóra keretén belül.
Don Bosco vetélkedő - 2016.február 19. péntek, Kazincbarcika
Don Bosco vetélkedő a kazincbarcikai Don Bosco Iskolában Február 19-én Don Bosco vetélkedő volt a kazincbarcikai Don Bosco Iskolában. Talán jobban megismerhették Don Boscót a szervező stáb fáradozásának köszönhetően. A mintegy 80 résztvevő lelkesen vett részt a vetélkedőben és játékokban és mindenki valami kis ajándékkal gazdagabban mehetett haza.
Látogatás a Mezei-házban a 3/11/c. osztállyal - 2016.február 19. péntek, Kazincbarcika
Az osztállyal, amely hét főből áll; megtekintettük az itt kiállított érdekes festményeket, fotókat és rajzokat. A kézműves rész kimondottan érdekes volt, itt elég hosszasan időztünk; a fiúkat a fazekas műhely érdekelte a legjobban.
Focikupa Nyergesújfalun - 2016.február 13. szombat, Nyergesújfalu
Az elmúlt hétvégén iskolánk kis focicsapata ismét lelkes előkészületek után, képviseltette magát a Nyergesújfalun rendezett focikupán. A hajnali indulás nem vetett vissza semmit a gyerekek kedvéből, a futball iránt érzett rajongásukból.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64