HÍREK

Zarándok Találkozások Déli Tájakon

2018.augusztus 7. kedd, Medjugorje

2018. 08. 07-én a kazincbarcikai Don Bosco Iskola ifjúsági csoportjának, az oratórium segítőinek díjazottjai, tanárkollégák és munkatársak zarándokolni indultak a szerbiai szaléziakhoz, Medjugorjéba, és Horvátországba is bepillantottunk. Zarándokútról írni nem könnyű a „krónikásnak”, hiszen azt tudjuk, a zarándoklat nem kirándulás. A zarándoklat olyan élmények birtokába juttatja a zarándokokat, amelyek szükségesek vallásosságuk megéléséhez és megerősödéséhez. Rendkívül összetett: egyszerre mozdítja meg az ember testét, szellemét, érzelmeit és gondolatait.

„Mária segíti a jókat, hogy megőrizzék a kegyelmet, de segíti a bűnösöket is és kiesdi számukra Isten irgalmát”- augusztus 7., kedd

A gyülekező és a buszba bepakolás után szentmisén vettünk részt a Szent Család templomban. Don Bosco személye végig kísért bennünket, de minden napra jutott egy másik augusztusi szent is. Szent Maximilián Kolbéról 7-én emlékeztünk meg, kinek önfeláldozó élete olyan volt, akár az emberiségnek szánt tanúságtétel. A borzalmak közepette is bebizonyította, hogy a lelkünkben, a szívünkben mindig van helye a határtalan jóságnak és szeretetnek. A szeretet mindent legyőz, vallotta, fel tudta ébreszteni az emberi jóságba vetett hitet. Rá emlékezve kezdtük el utunkat. Az előttünk álló út nem tűnt rövidnek, 12 órás utazás várt ránk. János atya és Tibor testvér azonban gondoskodtak útravalóról; imákkal, rózsafüzérrel, Don Bosco életrajzából felolvasással, játékos tanulással töltöttük el az időt.

Megismerkedtünk a Délvidék, Szerbia történelmével, földrajzával, érdekességekkel, majd játékos vetélkedő keretében mértük össze azt, vajon melyik csapat szerzett több tudást.

Kis beszámoló készült a délszláv háborúról, felidézve azt, milyen súlyos borzalmakkal kellett szembenézniük a délvidéken lakóknak. Majd vendéglátóinkról, és Muzslyáról osztott meg velünk érdekes információkat János atya.

Este hét órakor egy bravúros tolatást követően szálltunk le a buszról, immár Szerbiában az Emmausz Kollégium udvarán. Stojan atya, bolgár szalézi plébános és Gerdof Zsolt, szalézi munkatárs üdvözöltek minket, a megfáradt zarándokokat.

Nagy szeretettel vártak minket ott, és azzal is fogadtak minket, hogy nagyon finomakat főztek. A szállás elfoglalása és a bőséges vacsora után ismerkedő játékokkal, majd a templomban imádsággal zártuk a napot.

„Nem tettem egyetlen lépést sem…”- augusztus 8. szerda

E napon Guzmán és Savio Szent Domonkosról emlékeztünk meg. Reggel hétkor gördült ki buszunk a kollégium udvaráról, folytatva utunkat Medjugorje felé.

Szép utazásunkat az előző naphoz hasonlóan imádsággal, rózsafüzérrel tettük még szebbé, tartalmassá. Úticélunkról is hallhattunk remek előadásokat, énekekkel ismerkedtünk és tanultunk. A tervezettnél kicsit később, este kilenc után foglaltuk el a szállást. Vacsora után ismerkedtünk Medjugorjéval, elsétáltunk a Szent Jakab templomhoz, a Mária szoborhoz, és egy rövid, csendes imára beültünk a szabad téri „Csend” kápolnába.

Fáradtan, ám várakozással telve hajtottuk álomra fejünket, hiszen  a következő napunk mindenki által várva várt eseményeket tartogatott.

„Mária a valóságot akarja és nem a külsőséget.”- augusztus 9. csütörtök

Medjugorje település Nyugat-Hercegovinában, Mostartól nem messze helyezkedik el, többnyire horvátok lakják. 1981-ben hat helyi fiatalnak jelent meg a Szűzanya a kisváros melletti domboldalon.
Az elmúlt évtizedekben a hercegovinai kisváros az egyik legjelentősebb Mária zarándokhellyé vált.

Reggel hétkor a kápolnához vezető lépeseink szívünkben is közelebb vittek minket a Szűzanyához, égi édesanyánkhoz, és a nap méltó kezdete volt a reggeli, közös magyar-lengyel szentmise.

Reggeli után, a Jelenések-hegyére zarándokoltunk, ahol közel 40 évvel ezelőtt hat gyerek elmondta: látták Szűz Máriát és beszélgettek vele. A hegy meredek, tele van hegyes kővel, hegyi sziklával, ám imádkozó csoportunkat nem akadályozták meg a felfelé haladásban. . A sziklák között vezető utat a rózsafüzér titkait ábrázoló bronz domborművek, Carmelo Puzzolo olasz szobrász munkái szegélyezik. A megjelenés helyére a Béke Királynője fehér márvány szobrát állították, carrarai márványból, úgy, mint a Szent Jakab apostol temploma előtti téren. Keresztutat imádkozva és elmélkedve érkeztünk meg az első jelenések helyszínére. Érezhettük, zarándoklatunk fontos állomásához érkeztünk, megérintett minket a máshol nem érezhető, különös hatás, az ima, a fohász ereje. Bár egyik zarándokunk kezére esett és fájlalta, mégis tudta folytatni útját és velünk jött a nap további részén.

A horvát tengerpart felkeresése volt délutáni programunk. A tengert sokan zarándokutunk során látták először, maradandó élményt kaptak a fürdéssel, vagy a motorcsónakon szelték a habokat, élvezve a látványt, a tenger különleges varázsát.

Visszaérve szállásunkra a finom vacsorát elköltve a Szent Jakab templom elé indultunk szentségimádásra, az Oltáriszentségben megtestesült Krisztus előtti hódolatra. Nagyon sokan voltak a téren, sokféle náció, korosztály, nyelv, de összekötött minket  az, hogy Krisztust áldottuk, hálát adtunk neki, az általa kapott kegyelemről elmélkedtünk. Eseménydús napunk elcsendesítő és felemelő befejezése volt ez a szentségimádás. Még aznap éjjel páratlan gördülékenységgel sikerült elintézni, Kati néninek, betegünk karjának begipszelését.

„Szűz Mária édesanyám, add, hogy megmentsem lelkemet!”- augusztus 10. péntek

Másnap ismét hosszú útra indultunk: Medjugorjéból Belgrádba, azaz Nándorfehérvárra, ahol az 1456-ban Hunyadi János serege által hősiesen védett várat szerettük volna meglátogatni. A több, mint 12 órán át tartó út szinte szemvillanás alatt eltelt, hiszen a buszon ismét imádságokkal, lelki gondolatokkal töltöttük az időt, valamint a szerb főváros határában érdekes történelmi tényeket, szép gondolatokat hallhattunk a hazaszeretetről és a kereszténység hősi védelméről. Miután leszálltunk a buszról, hamar a várhoz értünk, ahol emléktáblák, kisebb ajándékboltok és kávézók fogadtak. Természetesen első dolgunk volt készíteni egy csoportképet a várfal mellett, a háttérben Belgráddal és a Szávával, majd rövid szabadidő következett, mindenki egyedül, vagy barátai társaságában kapott egy kis időt, hogy felfedezze a jelentőségteljes emlékeket őrző falakat. Találkozhattunk íjászbemutatóval, melyet ki is lehetett próbálni, szuvenírekkel, valamint harci járművekkel, melyek szintén a várban kerültek kiállításra, főként a délszláv háború és a második világháború időszakából. Egy közös fagylaltozást követően már siettünk is vissza buszunkhoz, ugyanis az egykori „Hunyadi-erődben” hamar elrepült az idő.
Az  este ismét Muzslyán ért  minket, kedves vendéglátóink és a helyi animátorok  szeretettel fogadtak. A vacsora után beszélgetés, ismerkedő játékok következtek, majd szentmise. János atya összefoglalta zarándokutunkat, hálát adtunk, hogy részt vehettünk az úton, lelkiekben gazdagodhattunk.
A vendéglást kedves ajándékokkal köszöntük meg az Emmausz Kollégium vezetőinek.

„Ha egy ember hálás, akkor arról sok minden jót el lehet mondani” –augusztus 11. szombat
Hazafelé a buszon, élményekkel telve, lélekben gazdagodva, a krónikás megpróbálja az elmúlt napokat egységbe foglalni, visszaadni azt, amit oly nehéz, hiszen annyi ajándékot kaptunk, hogy ezek rendezésére időre van szükség.

Nagyon változatos, gazdagító napokat tudhatunk magunk mögött, olyan ajándékot kaptunk, amelyet nem lehet és nem is szabad kapkodva kibontani. Időre van szükségünk, lelkünk, szellemünk napról napra gazdagodik általa.

Vendéglátókat írtam Muzslya kapcsán, ám ez nem fedi azt, amit ott éreztem. Nem vendég voltam. Mi lehetek akkor? Biztonságban, szeretetben, kedves emberekkel beszélgettem, játszottam játékokat, vettem részt szentmisén. Több mint vendég, a Szalézi Család része voltam. Kedves vendéglátásuk, természetes, mélyről jövő szeretetük például fog szolgálni nekem. Bebizonyították, nehéz körülmények között is lehet nyitott, szerető szívvel fordulni embertársaink felé.

Hazaérkezés gazdagon

Zarándoklatunk szakralitása mindenkit megérintett, éreztük a szent hely lelkületét és adományokkal gazdagodva tértünk haza.  Lelki vezetőink János atya és Tibor testvér segítségével megtapasztalhattuk a közösségi élményt, mely ösztönzőleg hatott ránk, elősegítette hitünk megélését. Nemcsak turisztikai attrakciókat láttunk, amelyek  csupán azért érdekesek, mert a társadalom számára fontosak, meg vannak  jelölve.

Hatszor léptünk át határokat, 24 vizsgálaton ment keresztül zarándokcsoportunk, amiből megtanultuk, hogy az ima a nehéz határátlépéseknél is igen jól jön. Az Istennel való találkozást kerestük és találtuk meg.

Nagyon jó volt ez a hét, maradhattunk volna még, a csapat is szupert volt! Köszönjük a Szalézi Intézményfenntartó és a Don Bosco Iskola segítségét, akik nélkül ez a zarándoklat nem valósulhatott volna meg. Akik vigyáztak ránk és felügyeltek, ők is nagyon kedvesek és türelmesek voltak velünk annak ellenére, hogy biztosan elfáradtak. Köszönünk szépen mindent, feledhetetlen élmény volt ez számunkra!

írta Barta Tamás Csarkó Albina és más zarándokok gondolatainak hozzájárulásával

Képek: https://photos.app.goo.gl/QWgPMrQuSHh9DhJZ8