ESEMÉNYEK
Húsvéti szentmise - 2016.április 4. hétfő - Kazincbarcika
A húsvét utáni szentmisét Domonkos Atya tartotta a Szent Család templomban. A mise fő gondolata: Jézus feltámadása volt. Ahogy Jézus feltámadt, úgy nekünk is új életet kell kezdeni. Életünket az ő tanítása szerint kell alakítanunk. A feltámadással a halál felett győzedelmeskedett az élet és a szeretet. Isten ismeri minden félelmünket, ezért bátran rábízhatjuk magunkat.
Siker a VII. Szitka Béla Labdarúgó Tornán - 2016.április 3. vasárnap - Kazincbarcika
Az elmúlt hétvégén vasárnap kerültek megrendezésre Kazincbarcikán az Irinyi Sportcsarnokban a helyosztó mérkőzések, ahol iskolánk focicsapata a harmadik- negyedik helyezésért játszott a KBSC csapatával. Ez a mérkőzés bebizonyította a gyerekek számára, hogy mennyire ügyesek, és tehetségesek, hiszen a küzdeni akarásukkal fölényesen, 7:2-re verték a KBSC csapatát. Így sikerült felállni nekik a dobogó harmadik fokára.
Megyei Labdarúgó Torna - 2016.március 30. szerda - Miskolc
Iskolánk mindkét focicsapata 2016. 03.30-án Fair play megyei labdarugó tornán vett részt, a Miskolci Egyetemen, ahol szenzációs játékkal a dobogó második helyét foglalhatták el a gyerekek. A második helyezés mindkét csapat számára a továbbjutást jelentette a megyei döntőbe, ami 2016. 04.07-én kerül megrendezésre. Gratulálunk, és szurkolunk nekik a további eredményes szereplésért.
Nagyheti igeliturgia - 2016.március 23. szerda - Kazincbarcika
A Húsvéti Szent Három nap az Úr szenvedésének, feltámadásának és az egész liturgikus évnek a tetőpontja. Virágvasárnappal indul a húsvéti ünnepkör. A nagyhét rendeltetése, hogy megemlékezzünk Krisztus szenvedéseiről. Ekkor ér véget a negyven napos böjt, és születik újjá a természet.
Városi lábtenisz verseny - 2016.március 22. kedd - Kazincbarcika
Iskolánk fiú és lánycsapata 2016.március 22.-én városi lábtenisz versenyen vett részt a kazincbarcikai Irinyi sportcsarnokban, ahol a fiúk veretlenül az első helyen végeztek,a lányok pedig a harmadik helyen. Gratulálunk nekik a kiváló eredményhez! Csapattagok: Adu Mária, Gulyás Vivien, Rusznyák Rozália, Johan Attila, Stefán Kristóf
Víz világnapja rajzverseny - 2016.március 22. kedd - Kazincbarcika
Március 22-én a Víz világnapja alkalmából rajzversenyt rendeztünk. Közös felelősségünk az egészséges és jó minőségű vízkészletek megóvása, és a felelős vízgazdálkodás. Egyénileg is sokat tehetünk a vizek védelméért: takarékos vízfelhasználással, a természetes vizek tisztaságának megóvásával.
Péliföldszentkereszti lelkigyakorlat - 2016.március 19. szombat - Péliföldszentkereszt
Kis csoportunk minden tagja örült a lehetőségnek, hogy ismét részt vehet egy jó kis „feltöltődésen”, melynek témája a munkatársak alapszabálya és szabályzata volt. Ábrahám Béla atya vezette a lelkigyakorlatot segítve eligazodásunkat mindezekben.
Szent József napi mise - 2016.március 18. péntek - Kazincbarcika
A Szentmise fő gondolata az áldozatvállalás, a gondoskodás, az alázatos élet és az engedelmesség volt, mely tulajdonságok jól példázzák Szent József életét. Minden apának olyan emberré kellene válnia, mint neki, aki alázatosan szolgálta az Istent és hittel élte az életét.
Hajvágó verseny - 2016.március 16. szerda - Kazincbarcika
2016. 03.16.-án került megrendezésre iskolánk fodrász tanműhelyében a hajvágó verseny, melyen 4 tanuló mérettette meg hajvágó tudományát. Férfi divatfrizura elkészítése volt a feladat, és 60 perc állt a versenyzők rendelkezésére, hogy a versenyfeladatot elkészítsék.
Március 15-i műsor - 2016.március 10. csütörtök - Kazincbarcika
Iskolánkban március 15-e alkalmából emlékeztünk meg az 1848-as forradalom eseményeiről. Diákjaink egy kis csoportja lázasan készült az alkalomra. Zenével, szavalattal megtűzdelt műsorban amatőr színészeink életre keltették a márciusi ifjak emlékét, megelevenedett Irinyi, Petőfi, Jókai, Kossuth alakja. Fiataljainkkal nyomon követhettük e jeles nap történéseit, a diavetítés pedig segített a szóban forgó helyszínekre repíteni bennünket.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49