ESEMÉNYEK

Egy kollégista néhány sora a Don Bosco Koli életéről

2018.május 14. hétfő

Kazincbarcika

Első hallomásra mindenki megszeppenne, ha felvetődne az a szó az életében, hogy kollégium, ezzel én is így voltam. Első napjaimban itt hihetetlenül kerestem a helyem, de nem igazán találtam. Legelső beszélgetésem a koli legjobban „apa” jellegű személyével volt, Tamás bával. Ő elmondott nekem igazából a napirendtől kezdve szinte minden fontos tudnivalót, de megmondom az őszintét, ebből nem nagyon tudtam, hogy mikor mit kellene csinálnom. Aztán megismerkedtem a mi éjszakásunkkal, Tibi bával is. A harmadik nevelőnk egy vidám, és elég rugalmas ex katona, János bá.

Hogy hogyan is telik nálunk egy igazi kolis hét? Azt így igazából elmondani nem lehet, de én mégis megpróbálom. A kollégium vasárnap a bejövetelünkkel kezdődik, ez egy nagyon laza nap, mert úgymond semmi kötelesség nincsen az alapnak, a házirendnek a betartásán kívül. Beérkezés, lepakolás, pihi, esti ima Robi atyával, aztán fürdés, takarítás és alvás. Hétfő reggel pontban 6.45-kor a mi éjszakásunk ébreszt minket, ami szinte mindig egy laza vállérintésből és egy kérdésbő áll, ami így hangzik: „Fent vagy?” Aztán készülődés a suliba. 7.15-kor reggeli, és 7.30-kor indulás iskolába. Az iskolai életünk, megmondom őszintén, elég nehéz, mert nem könnyű sorsú fiúk és lányok járnak hozzánk. Ahhoz képest lehet azért jól is érezni magunkat a jó tanárok, és a rengeteg sport lehetőség miatt. Suli után 2-től 4-ig szabadidő, és utána 4-től általában kb. fél 6-ig szilencium van Tamás bával, ahol nagyon jó vetélkedős játékot szoktunk tanulással vegyíteni. Ezek után 18 órakor vacsora, és az ablakban a mi egyetlen és utánozhatatlan Emőke nénink vár az előkészített vacsorával. Vacsora után megint lehet kimenőnk 6-tól 8-ig, mert fél 9-kor esti ima van, amit általában Robi atya szokott nekünk tartani. Nem tudom hogyan, de Robi atya ezeken az imákon mindig olyan szívhez szóló történeteket, és a való életből vett példákat hoz elénk, ami olyan, mintha csak nekem mondaná és tudná, hogy akkor, abban a helyzetben mire és milyen szavakra van szüksége a lelkemnek. Ebben az időben, amikor az ima van, általában szinte mindegyikünk megkomolyodik, nem tudom miért,  lehet, hogy csak simán tiszteletből, de engem a gyönyörűen kialakított kápolnánk is valamilyen szinten, úgymond, megkomolyít.

Röviden és tömören: az egész hetünk sablonos és száraz lenne, ha nem lennének a nevelőink, és a csütörtöki sportnap, amit ebből a szövegből kihagyni nem lehet. Minden hét csütörtöki napján szilencium helyett, lazítás képpen átmegyünk a suliba focizni, ping-pongozni és gyúrogatni. Én általában Tamás bával szoktam asztali teniszezni. A kollégium rendszeressége jót tesz, legalábbis nekem, mert ha valami rosszat is csinálunk, annak mindig megvan a következménye. Ez olyan fegyelmezettséget tanít nekem/nekünk, hogy azt elmondani nem lehet. Bár kaptam büntetést, de most már lassan jutalomnak tűnik inkább, mint büntetésnek, mert kimenő helyett nagyon sokat tudok gondolkozni a fontos dolgokon, amire idáig nem sok időm volt. Néha jó csak simán leülni, és gondolkozni, mert ez fontos, legalábbis én így érzem, mert másképp az ember észre sem veszi, hogy igazából mi is történik körülötte ebben a szaladó, gyors világban.

Gábor Roland, kollégista

Képek: https://photos.app.goo.gl/2N9ut6Lu5TECRst86