ESEMÉNYEK

Rendhagyó nyílt nap a Don Bosco Iskolában

2018.április 21. szombat

Kazincbarcika

2018. Április 21-én iskolánk rendkívüli nyílt napot tartott. Az eseményen részt vett a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola intézményvezetője, Kondorné Sztojka Ágnes, a tagintézmények vezetői, pedagógusai. A rendezvény célja a Don Bosco-i pedagógia és a Szalézi rend megismertetése, iskolánk és a Szalézi Kft tevékenységének bemutatása volt. Az esemény Molnár-Gál Béla igazgató úr köszöntőjével vette kezdetét, majd P. Andrásfalvy János SDB. atya rövid előadásával folytatódott melyben Don Bosco életéről és a Szalézi rendről beszélt. Az előadást követően Molnár-Gál Béla igazgató úr ismertette az iskola küldetését, pedagógiai munkáját. A harmadik előadó Seres Ottó a Szalézi Művek kft. Ügyvezető igazgatója volt, aki a cég tevékenységéről és az iskola-kft. közötti szoros kötelékről, összehangolt nevelői munkáról beszélt. Az előadások után a résztvevők  három - négy fős csoportokban iskolánk pedagógusainak kíséretében látogatták végig az interaktív állomásokat. A látogatók betekintést kaphattak a csőszerelő és hegesztő műhelyekbe, a nyomdába és könyvkötészetbe, az iskola imázs állomáson tanulóink eredményeit ismerhették meg a vendégek. A szakmák kavalkádja állomáson az érdeklődők megtekinthették tanulóink munkáit, az élelmiszer ipari szakmacsoport kiállításán meg is kóstolhatták diákjaink termékeit. A kiállítások megtekintése után kérdéseket tehettek fel a vendégek a Don Bosco Iskola igazgatójának illetve elmondhatták véleményüket, érzéseiket a nappal kapcsolatban. Az esemény jó hangulatban telt el és a közeljövőben létrejövő szorosabb együttműködés ígéretével zárult.

Császár Judit

Képek: https://photos.app.goo.gl/QW0igHxxQKj8PpQx2