ESEMÉNYEK

Mindenszentek és Halottak napja

2015.november 5. csütörtök

Kazincbarcika

2015. november 5-én Mindenszentek és Halottak napja alkalmából megtartott szent misén vettek részt az iskola diákjai a Szent Család templomban.

Mindenszentek és Halottak napja, a halottakra való emlékezés ünnepe. Az egyház az I. századtól november elejét szentelte a halottak ünnepére. Minden olyan szentnek az ünnepe, akikről a naptár nem emlékezik meg. Ilyenkor szokás a sírok megtisztítása, virággal díszítése, gyertyák gyújtása. A virág borította sírok mellett rokonok, ismerősök, barátok gyertyát gyújtanak és emlékeznek.

A szentmise keretén belül megemlékeztünk Boldog Sándor István szalézi szerzetesről, aki hitéért vértanúhalált halt, és egy másik meghatározó személyről; El Peléről, aki a romák patrónusa volt. 

Közös énekléssel és imával tettük még szebbé ezt az összejövetelt. Vendégül láttuk a Balajti Római Katolikus Cigány Közösség tagjait, akik családjaikkal, gyerekeikkel érkeztek a templomba, hogy részesei legyenek a misének. Gyönyörű, tiszta énekükkel és a közösségük összetartásával mutattak követendő példát az iskola diákjainak. Meghatározó színfoltjai voltak ennek a szép ünnepnek.