ESEMÉNYEK

Tehetséges cigány fiatalok kulturális seregszemléje

2015.október 16. péntek

Kazincbarcika

Szép eredményeket értünk el a „Tehetséges cigány fiatalok kulturális seregszemléje” nevet viselő rendezvényen.

A Nemzeti Művelődési Intézet és az Egressy Béni Művelődési Központ szervezésében került megrendezésre 2015.10.16-án az a tehetségkutató verseny, amelyen a Don Bosco Iskola diákjai is szép számban és színvonalas előadásokkal képviseltették magukat.

A produkciók között megtalálható volt a hagyományos cigány tánc, a vers, az ének, a gitárzene, az autentikus cigányzene, a RAP és a latin tánc is.

Egyéni előadók és művészeti iskolák diákjai megmutatták meg a tehetségüket. Voltak olyanok, akik már rutinosan szerepelnek a színpadon és olyanok is, akiknek ez a fellépés volt az első debütálásuk. Mindannyian felkészülten, sok-sok jó hangulatú közös próba után, nagy izgalommal várták a fellépést.

Az iskola diákjai nagyon szépen szerepeltek; mindenki oklevelet kapott és volt, aki különdíjban részesült. A cigány és a latin táncosok pedig II. és III. helyezést értek el.

A tehetségkutató verseny tavasszal újra folytatódik, amelyre nagy lelkesedéssel már most készülnek a gyerekek.